Az már biztos, hogy július első szombatján rendezik az immár komoly múlttal rendelkező felkészülési tornát.
Idén is megrendezésre kerül az immár komoly hagyományokkal bíró szombathelyi Király Kupa. A válogatott kapus, Király Gábor által életre hívott felkészülési minitornát ezúttal július 4-én, a hónap első szombatján rendezik meg a Király Sportlétesítményben.
Király Gábor a Vasas honlapjának adott interjújában elmondta, a Haladás mellett az NB I.-be idén visszajutó angyalföldi együttes is biztos indulója a kupának, a további résztvevőkkel pedig zajlanak az egyeztetések.
Mint kiderült, idén is négy csapat méri össze tudását a kétszer harminc perces találkozókon.
Idén a Vasas lesz a Haladás egyik ellenfele
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!