A Kecskemét ellen sem lesz könnyebb

Fehér Zoltán elégedett a Haladás eddig szerzett pontjaival, és a játékával is.

Az elmúlt hétvégén a Debrecen együttesét fogadta hazai pályán a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata az OTP Bank Liga negyedik fordulójában. A találkozón Szakály révén a vendégek szereztek vezetést tizenegyesből, de három piros lapot követően Németh Márió 93. percben lőtt góljával egyenlítettek a zöld-fehérek, és itthon tartották az egyik bajnoki pontot. Az összecsapáson végig pályán volt a Haladás rutinos védője, Fehér Zoltán, aki szerint értékes döntetlent szerzett a Hali az egyik bajnokesélyes ellen.

- Nehéz mérkőzés volt, és nekünk sem volt hátul könnyű dolgunk, hiszen két csatárral játszottak. Úgy gondolom, hogy a DVSC az egyik legjobb csapat az országban, de sikerült megoldani a feladatunkat, sőt, az első félidőben szerintem kifejezetten jól is játszottunk – kezdte értékelését Fehér. - A második játékrészben ugye jött a büntető, ami egy szerencsétlen szituáció volt, nem tudtunk vele mit kezdeni. Aztán jött a kiállítás is, ami után nagyon nehéz volt, de próbáltunk átlendülni rajta. Azt gondolom, hogy sikerült is, főleg miután a debreceniek is kaptak egy pirosat. A végén pedig tudtunk egyenlíteni, és szerintem értékes egy pontot szereztünk az egyik bajnokesélyes ellen.

A Haladás bajnoki sorsolása egyáltalán nem mondható könnyűnek, hiszen eddig a liga élcsapataival kellett összecsapnia Artner Tamás legénységének. Fehér Zoltán azonban nem panaszkodik, elégedett a gárda eddig megszerzett pontjaival.

- Hellyel-közzel szerintem elégedettek lehetünk. Nem azt mondom, hogy nagyon sok pontunk van, de aránylag a játékunkkal is elégedett vagyok. Leszámítva persze a Videoton elleni meccset, ami nem sikerült túl jól, de azért ott is voltak lehetőségeink az elején. Összességében elégedett vagyok az eddigiekkel.

Fehér Zoltán elégedett a Haladás eddigi teljesítményével
Vágvölgyi Bálint

A zöld-fehérek pénteken a Kecskemét otthonában lépnek pályára. A 32 éves középhátvéd nehéz mérkőzésre számít, de azt mondja, hogy a három pontért utaznak az idegenbeli találkozóra.

- Nem szabad azt gondolnunk, hogy az eddigieknél könnyebb meccs következik. Az biztos, hogy egy jó Kecskemét otthonába utazunk. Megpróbáljuk idegenből elhozni a három bajnoki pontot. Legbelül mindannyian azt szeretnénk, hogy nyerjünk Kecskeméten. Jól kezdték a bajnokságot, mindenképp nehéz mérkőzésre számítok. Reméljük, hogy egy jó meccset tudunk játszani és a nézők is élvezni fogják, és bízom benne, hogy elhozzuk a három pontot – mondta Fehér Zoltán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!