A negyeddöntő a cél a Haladásnak a Magyar Kupában

Jövő héten kedden és szerdán rendezik meg a Magyar Kupa újabb körét, ahol már a 8 közé jutásért fognak küzdeni a csapatok.

A szombathelyiek a Pécset verték ki az előző fordulóban, most pedig az NB 1-ben szereplő Kisvárdát fogják fogadni, nagyon jó mérkőzésnek ígérkezik, ezért egy kis összegzést tartunk a két csapatról. A Kisvárda egyébként nagy nehézségek árán jutott túl a Soroksáron, akik ellen hátrányba is kerültek, de végül 2-1-re megnyerték az összecsapást.

A két csapat eddig mindössze 3-szor találkozott még egymással egy  online sportfogadás oldal szerint, amiből eddig 2 kisvárdai siker jött össze, egyszer pedig a szombathelyiek diadalmaskodtak. A legutóbbi összecsapásukat pont a Haladás nyerte meg 2019 áprilisában, azonban a győzelem ellenére a csapat végül utolsó helyen zárt az élvonalban és kiesett.

Nagyon ellentétes a két csapat felfogása, míg a Haladásban jelenleg egy légiós sem található, a Kisvárdában a 4. legtöbb külföldi labdarúgó van a NB 1-ben, csak a DVTK, az FTC és a Mezőkövesd előzi meg őket. A csapat átlagéletkora ráadásul a második legmagasabb a 27,3-as átlagnál csak a Paksnak van magasabb, tehát még az sem mondható el róluk, hogy fiatal játékosokat hoznának. A Haladás középmezőnyben foglal helyet ebben a tekintetben, náluk ez a szám 25,1.

A szombathelyiek legértékesebb játékosa jelenleg Devecseri Szilárd, akinek 225 ezer euró a piaci értéke, ez a 11. helyhez lenne elegendő a Kisvárda csapatában, ahol Herdi Prenga vezeti ezt a listát 450 ezerrel. Más kérdés, hogy ha a Kisvárda legjobb magyar játékosát néznénk, akkor a második lenne Devecseri és csak Rubus Tamás előzne meg.

Végül egy fontos szám a magyar utánpótlás tekintetéből, a várdaiak keretében egy 20 év alatti magyar labdarúgó sem szerepel, ezzel szemben a Haladásnál 8 ilyen is van.

A Haladás egyébként tavaly és tavalyelőtt is eljutott a legjobb 16 közé a Magyar Kupában, mindkétszer ebben a körben ért véget számukra a sorozat, előszőr a Mezőkövesd, majd a Honvéd ellen. A 16 közé jutás ezúttal is meg van, de ha tovább jutnának, akkor hosszú idő után a legjobb szereplését produkálná a csapat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!