A Zete mellett a Fradi II-vel is lesz NB II-es meccs

Elkészült az NB II csoportbeosztása.

A Szombathelyi Haladás II. csapata a Nyugati-csoportba került besorolásra, így a 2012/2013-as bajnokságban a Fradi (II.)–Zete–Sopron hármassal is összecsaphat Tóth László együttese. A vasiak leghosszabb útja majd Bajára vezet, és ebben a bajnokságban is játszhatnak azzal a Csákvárral, amely együttes ellen tavaly komoly küzdelemben voltak az NB III Bakony-csoportjának első helyéért.

Ellenfeleink: Ajka, Baja, Csákvár, Ferencváros II, Gyirmót, Győri ETO II, Kaposvár II, Kozármisleny, Paks II, Puskás Akadémia, Sopron, Szigetszentmiklós, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!