Aczél 2012. június 30-ig a Haladás edzője

Tóth Miklós megerősítette, hogy a trénert érvényes szerződés köti a csapathoz.

Napok óta tartja a szurkolói pletyka - és maga az érintett is kétértelműen fogalmazott jövőjével kapcsolatban -, hogy Aczél Zoltán nyáron elhagyja a csapatot. A mi adatbankunk szerint a trénernek jövő nyárig van szerződése, Tóth Miklós ügyvezetőt hívtuk segítségül, hogy tisztázzuk a helyzetet.

– Ugyanazt tudom mondani, mint korábban, Aczél Zoltánnak 2012. június 30-ig munkaszerződése van a Szombathelyi Haladással – mondta Tóth Miklós. Elégedettek vagyunk vele, azt akarjuk, hogy jövőre is a Haladás kispadján üljön és csináljon egy jó csapatot.

Aczélt 2012-ig szerződés köti a Haladáshoz
Mészáros Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!