Alakulnak a Hali sérültjei

A szezon végén sérüléssel bajlódó Rózsa Dániel és Fehér Zoltán is elkezdi szerdán a felkészülést a csapattal.

A két héttel ezelőtt véget érő bajnokság utolsó három mérkőzésén sérülés miatt nem állt Artner Tamás rendelkezésére a Szombathelyi Haladás kapusa, Rózsa Dániel. A 28 éves hálóőr a hasfalizmával szenvedett, ezért nem tudott pályára lépni az utolsó bajnokikon. A zöld-fehérek szerdán kezdik meg a felkészülést a következő szezonra, és az első tréningen már ott lesz a gárda első számú kapusa is.

- Elkezdem az edzéseket, de hogy milyen intenzitással, azt még nem tudom – kezdte honlapunk érdeklődésére Rózsa. - Ezt meg kell beszélnem még a kapusedzővel. Az orvossal is beszélek még, mielőtt elkezdeném az edzéseket, hogy ő hogyan látja, hogyan alakul a felépülésem. Aztán igazából majd szerdán derül ki, hogy mennyire fog menni a tréning – mondta Rózsa Dániel.

Nem Rózsa Dániel volt az egyetlen maródi a 2012/2013-as bajnokság végén, hiszen Fehér Zoltánnak is több meccset ki kellett hagynia a végén térdsérülés miatt.

- Úgy néz ki, hogy el tudom kezdeni a felkészülést a csapattal. Éppen egy injekciókúrán esek át – magyarázta a 32 éves védő. - Szerdán jelentkezem edzésre, és remélem, hogy minden rendben lesz. Nem érzek már fájdalmakat, bízom benne, hogy a terhelést is bírni fogja a lábam, mindenképpen végig szeretném csinálni az alapozást. Egy edzésen szúrt be a térdem, és a porcommal volt gond, az orvosi diagnózis szerint porckopásom volt. Végül abban maradtunk, hogy nem kell megműteni, mivel nem látszódik akkora elváltozás, beszakadás, hanem egy ilyen injekciókúrával fel lehet újra építeni – tájékoztatott Fehér Zoltán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!