Agresszív, motivált ellenfél várható

Szombaton 18 órától a Budapest Honvéd látogat a Rohonci útra az OTP Bank Liga 9. fordulójában.

Szombaton este hat órától a Budapest Honvéd együttesét fogadja a Rohonci úton a Swietelsky Haladás az NB I-es labdarúgó-bajnokság kilencedik játéknapján. A Hali a tabella második helyéről várja a mérkőzést, és az első forduló óta veretlen az élvonalban. A kispestiek is jól kezdték az idényt, három ponttal lemaradva a zöld-fehérektől a negyedik helyen tanyáznak, de múlt héten például odahaza kikaptak az újonc Vasastól. Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője honlapunknak nyilatkozott a találkozót megelőzően.

- Agresszív és motivált Honvédra számítunk, hiszen múlt héten vereségbe szaladtak bele hazai pályán, és az az érzésem, hogy ezt nagyon ki akarják javítani. Mi szeretnénk folytatni azt a jó sorozatot, amelyet már a bajnokság eleje óta megkezdtünk – kezdte Mészöly Géza. - Régen játszottunk hazai pályán, jó pár hét eltelt a Paks elleni mérkőzés óta, és jóleső érzés volt számunkra, hogy a szurkolóink idegenben is figyelték a játékunkat. Érezzük a városon belül is, hogy nagyon támogatják a csapatot, és figyelik a szereplésünket. Olyan felfogásban kell játszanunk a Honvéd ellen is, mint utoljára hazai pályán a Paks ellenében. Vannak hiányzóink, ami mindenképp nehezíti a helyzetünket. Gondolok a két sérült támadónkra, Ugraira és Martínezre, valamint az eltiltott Iszlai Bencére. Ez egy kicsit nehézséget okoz, de a rendelkezésre álló játékosok optimális állapotban készültek erre az összecsapásra is.

Mészöly Géza mindenre felkészült
Vágvölgyi Bálint

A zöld-fehérek szakvezetője az aktuális ellenfélről is beszélt.

- A Honvédot gyors, lendületes játékosok alkotják, ráadásul nagyon jól fejelő labdarúgók is vannak a csapatukban. Oda kell figyelnünk a rögzített helyzetekre, mert azokban is nagyon erős a Honvéd. A gyors játékosaik révén a kontráik is veszélyesek. Youla nagyon ért a gólszerzéshez, ő a kispestiek első számú gólfelelőse, a szélsőik pedig szintn gyorsak. A középpályán ott van Kamber, vagy éppen Vasziljevics, akit jól ismerek az Újpestből, és úgy gondolom, hogy vele is erősödtek.

Mészöly Géza a két sérült csatárral kapcsolatban hozzátette, hogy Martínezre a közeljövőben sajnos még nem számíthat.

- Ugrai egy kicsit hamarabb lehet kész a bevetésre, viszont Martíneznek egy pár hétre még szüksége van ahhoz, hogy tudjon játszani. Rehabilitációs edzéseket kell végeznie, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy pályára tudjon lépni a következő időszakban.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Angyal, S. Wils, Jagodics, Bosnjak – T. Wils, Nagy P., Németh M. – Gosztonyi, Popin, Halmosi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!