A Haladás a Dunaújvárossal játszik a négyes döntőbe jutásért.
Az MLSZ elkészítette a teremlabdarúgó Magyar Kupa következő körének párosításait. A Swietelsky-Haladás VSE a Dunaújvárost kapta ellenfélül a legjobb nyolc között – derül ki a klub beszámolójából.
A negyeddöntők már két mérkőzésen dőlnek el: a párharc első felvonásán, január hatodikán idegenbe látogat a szombathelyi együttes.
A Dunaújváros lesz a Haladás ellenfele a negyeddöntőben
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!