348 néző szeme láttára kapott ki a Haladás az MTK-tól

Ugrai góljával még mi vezettünk, de igazából nem volt esélyünk nyerni. Picit távolodott a nemzetközi szereplés.

Vége a mérkőzésnek, az eredmény igazságos, még, hogy ha fájó is.

3 perc van hátra.

Szomorkodunk.

77. perc: Strestik büntetőjével valószínű eldőlt, kikaptunk. 3-1.

CAROLETTI

Azért mi nem bánjuk, hogy az olasz megmentő végül Tatabányára ment megmenteni. Persze erről ők máshogy gondolkoznak, hiszen ma hatalmasat durrant az pornsoccer lufi. Itt vannak a részletek, klikk.

Próbálunk nyerni. Martinez érkezik Popin helyére. Pár perccel ezelőtt Williams helyére jött Medgyes.

63. perc: Ezt megúsztuk. Thiam kapufát rúg.

A találkozón 348 néző van, igen 348, nem elírás: 348.

p] 59. perc: Sajnos nem Haladás gól jött. Vezet az MTK 2-1-re. Bese remekül tört előre a tizenhatosunkon belül, majd középre tette a labdát, ahol csak Strestik volt, aki az üres kapuba passzolt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!