A bajnok testén keresztül vezet az út az EL-be

Szombaton délután a Ferencvárost fogadja Sopronban a Haladás az OTP Bank Liga utolsó fordulójában.

Szombaton 16:30-tól a bajnok Ferencváros együttesét látja vendégül a Szombathelyi Swietelsky-Haladás az NB I záró fordulójában. Mészöly Géza együttesének egy győzelem esetén esélye nyílik arra, hogy a nyáron kilépjen a nemzetközi porondra és megmérettesse magát az Európa Liga selejtezőjében. Ehhez azonban az kell, hogy a Hali előtt álló a második Videoton, vagy a harmadik DVSC kikapjon, vagy az MTK ne nyerjen. A Haladás vezetőedzőjével, Mészöly Gézával latolgattuk az esélyeket.

- A szombati nap tulajdonképpen egy ünnep számunkra. A heti munka alapján úgy látom, hogy a játékosok átérzik ennek a mérkőzésnek a jelentőségét. Akik tavaly átélték a kiesés elleni küzdelmet, azok nagyon tudják értékelni, hogy mennyire klassz dolog, hogy most a dobogóra tekinthetünk, és nézzük, hogy ki milyen eredményt ér el. A Ferencváros ellen mindig egy ünnep játszani, és úgy érzem, hogy ez most is feldobja a csapatot. Apait-anyait bele akarunk adni a szezon utolsó mérkőzésébe.

- Néhány héttel ezelőtt azt mondtam volna, hogy könnyebb dolgunk lesz amiatt, hogy a Fradi számára már tétnélküli a meccs. Most azonban közeleg számukra a kupadöntő, és ez a mérkőzés már ennek az előszobája, ezért semmiképp sem a bajnokság levezető fordulójaként fognak tekinteni a meccsre, legalábbis én erre számítok – folytatta a Hali trénere. - A Ferencváros hihetetlenül jó játékkal, toronymagasan lett bajnok, olyat hozott ebben a szezonban, amit más csapat nem tudott. Válogatott játékosok alkotják a Fradit, olyan csapat lesz a szombati ellenfelünk, aki joggal lett magyar bajnok és joggal van a Magyar Kupa döntőjében. Nagyon fontos lesz a stabil védekezésünk, ami eddig is jellemzett minket a hazai, soproni meccseken. Önfeledt, felszabadult támadójátékot kell felvinnünk a pályára, a gólszerzési lehetőségeinket pedig könyörtelenül ki kell használnunk. Tudjuk, hogy pontrúgásokból nagyon erősek a Ferencváros játékosai, úgyhogy döntő faktor lesz ezeknek a kivédekezése is.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Schimmer, Kovács L., Jánvári, Bosnjak – T. Wils, Iszlai, Németh M. – Williams, Gaál, Halmosi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!