Király könnycseppek között mondott hálát a drukkereknek

A válogatottságról pedig hárítja a kérdést, még nem döntött

A franciaországi Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőben kiesett magyar válogatott két rangidőse, Király Gábor és Gera Zoltán nem kívánt arról beszélni, hogy mi lesz a jövőjük a nemzeti együttesnél.

– Majd meglátjuk – válaszolta a jövőjét firtató kérdésre a kapus, aki eddig 107-szer öltötte magára a címeres mezt, ezzel pedig magyar rekorder.

Király a nyolcaddöntőben a belgáktól elszenvedett 4-0-s vereség ellenére kiválóan védett, számos bravúrt mutatott be, amivel versenyben tartotta a magyar csapatot, egyúttal immár 40 évesen és 86 naposan minden idők legidősebb játékosa, aki pályára lépett Eb-meccsen.

– Szép Eb volt. Erre mindenki emlékezni fog, de az élet megy tovább. Erre építeni kell és lehet is, ezt bebizonyította a csapat. Az egész sorozatot kell nézni, amiből tanulni kell, mind a pozitívumokból, mind a negatívumokból. Meg kell becsülni, amit elértünk, mert ez egy új alap a magyar labdarúgás számára – értékelt a Haladás kapusa, aki megjegyezte, kedden vagy szerdán már lemegy az alapozásnál tartó klubja edzésére.

Király arról is beszélt, hogy számára olyan élmény volt a magyar válogatott Eb-szereplése, mint amikor hasonló kiscsapatként a Hertha BSC-vel a Bajnokok Ligájában 16 közé jutott, vagy amikor a Crystal Palace-szal a Premier League-ben játszhatott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!