0–2-ről állt fel a Kishali

Ikszre hozták a meccset Kőrisék, így megmaradt a hazai veretlenség.

A tizedik fordulónál tart az U19-es I. osztályú bajnokság: az Illés Akadémia-Haladás csapata a Videotont fogadta. A mieinket Molnár M. - Horváth K., Markovics, Mészáros, Tiba - Keresztes, Kőris, Petró, Garda - Kovács Z., Könczöl összeállításban küldte pályára Kuttor Attila és Márkus Gábor.

Mezőnyfölényben játszott az első félidőben a zöld-fehér együttes: körbelövöldözték a kaput a szombathelyiek, de gólt nem sikerült találni. A vendégek elvétve néztek át a mi térfelünkre. A fordulás után sem változott a játék képe, talán még nyomasztóbb, ezzel együtt még meddőbb volt a Haladás-fölény. Ám az 51. percben egy kontra végén megszerezte a vezetést a vendéggárda, sőt, szűk negyedóra múlva már kettővel mentek a piros-kékek.

Csereként érkezett Derdák, Tóth G., Gönczö és Kócsa, és ennek eredménye is lett. Előbb a 76. percben egy kapufa utáni kipattanót Kőris szedett össze, és passzából Tóth G. szépített, majd a 86. percben Gönczö értékesített egy jogos tizenegyest. A győztes gól megszerzésére már nem volt idő, így 2–2-vel ért véget a találkozó.

Az Illés Akadémia-Haladás így megőrizte hazai veretlenségét, és a tizedik helyen áll a bajnokságban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!