Hat új játékos érkezett a télen a Lombard FC Haladáshoz.
Már az is kiderült, hogy kik, hányas mezben szerepelnek tavasszal.
Nos, amint azt Illés Zoltán klubigazgatótól megtudtuk: Illés Béla a 11-es, Nélio a
9-es, Róth a 16-os, Bucuroaea a 3-as, Balaci a 27-es, Cotera pedig a 2-es számú mezt
választotta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!