Vereség az első meccsen

Egy-nulla arányú vereséget szenvedett első törökországi edzőmeccsén a Lombard FC Haladás.

A szombathelyiek csütörtökön délután a Cometal Skopje ellen léptek pályára. Bozsik Péter a Tóth Iván – Farkas A., Cotera, Jagodics, Tóth P. – Kincses, Czeglédi, Illés, Róth – Tüske, Balaci tizenegynek szavazott bizalmat. Az első játékrészben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a macedónok pedig be is vették az amúgy nagyszerűen védő Tóth Iván kapuját.
A hatvanadik perctől a Tóth I. – Kaj, Lőrinc, Seper, Szűcs – Szabó Z., Somfalvi, Némethy, Bucuroaea – Nelio, Nagy Sándor összetételben szerepelt a Lombard FC Haladás. Helyzeteket ugyan kidolgoztak Somfalviék, ám egalizálniuk nem sikerült az eredményt.

Összességében a felkészülésben előbbre tartó macedónok nem kis szerencsével nyerték meg a találkozót.
Az összecsapás krónikájához tartozik, hogy az argentin Cotera meghúzódott. A zöld-fehérek közül Tóth Iván, Illés, Somfalvi és Kaj nyújtott jó teljesítményt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!