Somfalvi duplázott

Megnyerte második felkészülési mérkőzését a Törökországban edzőtáborozó Lombard FC Haladás.

Pénteken délután a kazah első ligás Atiran ellen lépett pályára Bozsik Péter együttese. A szombathelyiek ezúttal a Balogh – Kaj, Lőrinc, Seper, Szűcs – Szabó Z., Somfalvi, Farkas A., Bucuroaea – Nelio, Nagy Sándor összeállításban kezdtek, és rögtön a kapujuk elé is szegezték a meglehetősen durván futballozó kazah gárdát. Az kezdeti lendület aztán húsz perc elteltével alábbhagyott, ekkor már az ellenfél is többször veszélyeztette Balogh kapuját. Az első negyvenöt percben Somfalvi kétszer is eredményesnek bizonyult. A második negyvenöt perc elején aztán a kazahok szépítését követően Bucuroaea is gólt szerzett.

A hatvanadik perctől a Balogh – Kaj, Jagodics, Seper, Tóth P. – Kincses, Czeglédi, Illés, Róth – Tüske, Balaci összetételben szerepelt a Lombard FC Haladás. Az eredmény az utolsó fél órában már nem változott, így a küzdelmes, olykor kő kemény meccsen a zöld-fehérek megérdemelten nyertek három-egy arányban..
A Lombard FC Haladásban ezúttal a mindhárom gólban szerepet vállaló Nagy Sándor mellett Somfalvi, Nélio, Jagodics és Tüske játszott jól.

A következő felkészülési mérkőzést vasárnap délután játssza Bozsik Péter együttese.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!