Fáradt volt a csapat

A román első osztályú Galati kedden három-nulla arányban legyőzte a fáradtan, enerváltan futballozó Lombard FC Haladást.

A kora délutáni mérkőzést megelőzően délelőtt még tréningezett a gárda, amely a Tóth Iván – Kaj, Jagodics, Seper, Szűcs – Kincses, Czeglédi, Illés, Bucuroaea – Nelio, Balaci összeállításban kezdett. A fiúk fáradtan mozogtak, így nem is volt meglepő, hogy negyvenöt perc után egy-nullás román vezetést mutatott az eredményjelző tábla.
Ezúttal a szünetben cserélt Bozsik Péter, így a második félidőben a Balogh – Farkas A., Jagodics, Lőrinc, Tóth P. – Szabó Z., Czeglédi, Somfalvi, Bucuroaea – Tüske, Nagy Sándor összetételben szerepelt a Lombard FC Haladás, amely újabb két gólt kapott.
A zöld-fehérek bár többet birtokolták a labdát, a románok három kontra végén is eredményesnek bizonyultak.
Illésék csütörtökön egy román második ligás gárdával meccselnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!