Mészöly: Nem szabad lebecsülni az ellenfelet

Vasárnap este az MTK Budapest vendégeként lép pályára a Haladás az OTP Bank Liga 4. fordulójában.

Vasárnap este Dunaújvárosban, az MTK Budapest vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga 4. fordulójában. A fővárosi kék-fehérek nem kezdték jól a szezont, három mérkőzésen eddig csupán egy pontot gyűjtöttek össze. A Hali is nyeretlen egyelőre, egy vereség mellett két döntetlen áll a tabellán zöld-fehérek neve mellett. A Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza honlapunknak nyilatkozott a találkozót megelőzően.

- Nagyon fontos, hogy nem szabad lebecsülnünk az MTK, és az eddigi eredményeikből kiindulnunk - kezdte Mészöly Géza. - Mindhárom eddigi meccsükön voltak olyan periódusaik, amikor gólokat szerezhettek volna, és megnyerhették volna a mérkőzést. Néhány fiatal játékos náluk is bekerült a keretbe, de továbbra is megvannak azok a futballistáik, akik mérkőzést tudnak eldönteni, Hrepkára és Kantára gondolok. A tehetséges fiataljaikat is jól ismerem a korosztályos válogatottakból, rájuk is figyelnünk kell.

- Szükséges lesz számunkra, hogy zárt védekezésünk jól működjön - folytatta a Hali trénere. - Továbbra is úgy érzem, hogy félidőről félidőre javul a játékunk, de nagyon fontos, hogy a helyzeteknél még jobban koncentráljunk. Döntő lehet a találkozón, hogy nagyon figyeljünk a befejezésekre.

A Haladás várható kezdőcsapata:

Király - Polgár K., S. Wils, Jagodics, Bosnjak - Overgoor, Iszlai, Rácz B. - Williams, Ars, Halmosi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!