Király nélkül kellene folytatni a remek szériát

Szerda este 18 órától a DVSC vendégeként lép pályára a Swietelsky-Haladás az OTP Bank Liga 6. fordulójában.

Szerda este 18 órától a Debrecen otthonában szerepel a Haladás az OTP Bank Liga hatodik játéknapján. A szombathelyi csapat remek formában, két győzelem után várhatja a hétközi találkozót, míg a vendéglátó DVSC az új vezetőedző debütálásán döntetlent játszott a hétvégén az MTK ellen. A Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza honlapunk érdeklődésére beszélt az összecsapás előtti várakozásairól.

- A DVSC új vezetőedzője ismerkedik még a játékosokkal, keresi a megfelelő csapatát, de lehetett látni, hogy a hétvégi, MTK elleni mérkőzés első félórájában nagyszerűen játszottak – kezdte Mészöly Géza. – Sok múlik majd rajtunk, hogy ezt meg tudjuk akadályozni, és még rövid periódusokra se engedjük, hogy a Debrecen irányítsa a játékot, és helyzeteket alakítson ki. Az új tréner labdabirtokláson alapuló játékot kér a Debrecentől, ami egyébként sem áll tőlük távol, és ehhez nagyszerű befejező csatáraik is vannak, Castillion, Tisza vagy éppen Kulcsár. Fegyelmezett védekezést és bátor támadójátékot várok a srácoktól. Fontos lesz, hogy az elmúlt két meccsen mutatott játékunkat és akaratunkat vigyük ki ismét a pályára.

Bizonyára minden Haladás-szurkoló aggódik, hogy a közönség kedvenc Király Gábor a hétvégi sérülése után mikor térhet vissza a szombathelyiek kapujába.

- Király Gábor folyamatosan kezeléseket kap a sérülésére. Bízom abban, hogy a rehabilitációs csapatunk ismét remek munkát végez, és Király vasárnap már visszatérhet a kapuba. Szerdán a Debrecen ellen Rózsa Dániel fog védeni - tájékoztatott a Hali trénere.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Rózsa – Polgár K., S Wils, Hegedűs, Bosnjak – Kovács L., Iszlai – Németh M., Rácz B., Halmosi – Williams.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!