Így látták a vezetőedzők

Csertői szerint hiába volt náluk a labda, a csatárok gyenge teljesítményt nyújtottak.

Csertői Aurél: Nem kezdtünk rosszul, helyenként jól is játszottunk, gólt rúgtunk, de kiegyenlített volt az első félidő. Fordulás után a Haladás akarata érvényesült, mi pedig nem tudtunk válaszolni a góljaikra. Agresszívabban kellett volna játszanunk, a csatáraink csődöt mondtak. (Mindezek alatt reng a sajtóhelyiség fala, mert szól a Hali-öltözőből a

Csak a Hali álé, csak a Hali álé...

)

Mészöly Géza: Nagyon büszke vagyok a csapatra: egy hét alatt ez a harmadik mérkőzés, ráadásul egy debreceni túra után. A középpályán létszámfölénye volt a Paksnak az első negyedórában, de mégis sikerült egyenlítenünk. Félidőben megbeszéltük, hogy még szűkebbre vesszük a csapatjátékot. Mindig gólt szeretnénk szerezni, nagyon örülök, hogy gólra gólt rúgtunk: azért vagyok boldog, mert mentünk az újabb és az újabb találatért. Tudjuk, hogy hosszú a szezon, szép a mostani helyezésünk: tavaly még hármat sem nyertünk zsinórban, most összejött a négy. Nincsen sértődöttek, Gaál Bálint és Rózsa Dániel akarata példaértékű, akkor mutatják meg, mire képesek, amikor kell. Büszke vagyok Tóth Mátéra is, megint csereként kapott lehetőséget, és ügyesen tette-vette a labdát. Tartottunk attól, hogy a Paks még a buszt is betolja a kapu elé, így a félidőben szóltam, hogy a repertoárból vegyük elő az átlövést, ezt megtette most David Williams, így csodálatos találatot szerzett.

A háromhetes szünetben felméréseket végzünk, megpróbáljuk a formát megőrizni. Periodizációban gondolkodunk, szeretnénk a Vidi és a Vasas ellen is ott folytatni, ahol ma abbahagytuk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!