Vereség a Hidegkuti stadionban (MTK-Lombard FC Haladás 2-0)

Lothar Mattheus is megtekintette a szombathelyiek játékát, akik jórészt a második félidőben nyújtott produkciójuk miatt kaptak ki a tavalyi bajnoktól.

MTK-Lombard FC Haladás 2-0
Hidegkuti stadion, 400 néző, vezette: Ábrahám

MTK: Végh Z. – Pusztai, Juhász R., Komlósi, Füzi Á. – Zavadszky, Zabos, Jezdimirovics, Rósa H. (Pisont) – Lengyel (Szabó), Silva (Janjics)
Lombard FC Haladás: Tóth I. – Kaj, Lőrinc, Seper, Tóth P. - Szabó Z. (Nelio), Czeglédi, Némethy (Somfalvi), Illés – Balaci (Tüske), Róth

6. perc: Zavadszky végzett el szabadrúgást kissé balról, húsz méterre a szombathelyiek kapujától. A háló jobb oldalába tartó labdát Tóth a mezőnybe ütötte.
15. perc: Silva lépett ki a jobb oldalon a védők közül, ám ígéretes helyzetben tíz méterről gyatrán a jobb alsó sarok mellé gurított.
22. perc: Illés kis híján betalált korábbi csapata ellen, ám baloldali beadása után a labda a felső lécet érintve hagyta el a játékteret.
38. perc: Rósa passzolt Silvához a vendégek tizenhatosán belül, ám a brazil légiós lövését követően Tóth a jobb alsó sarokba tartó labdát szögletre tenyerelte.
45. perc: Jobboldali MTK szöglet után az egykori szombathelyi hátvéd, Pusztai fejelhetett kapura, de Tóth ismét a helyén volt.
53. perc: Vezet az MTK. Juhász indította a saját térfeléről Lengyelt, aki hosszú vágta után jobbal, tizenegy méterről a jobb sarokba bombázta a labdát 1-0.
86. perc: Megduplázta előnyét a kék-fehér alakulat. Jezdimirovics távoli bombáját még hárította Tóth, ám a labda így Pisont elé pattant, aki balról középre passzolt, ott érkezett Lengyel, aki hat méterről a kapu közepébe stukkolt 2-0.

A Hidegkuti stadionba ellátogató kéttucat Haladás-szurkoló az első játékrészben elsősorban az Illés-Róth-Tóth Péter trió akcióinak, valamint Tóth Iván bravúros védéseinek tapsolhatott. A szünet után gyorsan vezetést szerzett az MTK. A Lombard FC Haladás vezetőedzője, Bozsik Péter cserékkel próbálta meg frissíteni csapatát, ám ekkor már ötlettelenül futballoztak Seperék. A hazaiak győzelme megérdemelt.
Jók: Tóth I., Illés, Róth

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!