A győzelem reményében

Mind a három pontot be akarja gyűjteni a Lombard FC Haladás az Újpest elleni, kedd esti bajnoki találkozón.

A hét végén a pálya alkalmatlansága miatt nem lehetett lejátszani a Lombard FC Haladás-Újpest FC bajnoki találkozót, így a mérkőzést kedd estére halasztották a felek.

A tizennyolcadik fordulóban első ránézésre a szombathelyiek számára kedvezőtlenül alakultak az eredmények, hiszen a riválisok közül nyert a Győr és a Békéscsaba is, a ZTE pedig értékes pontot szerzett az Üllői úton. Bozsik Péter, a zöld-fehérek vezetőedzője ezzel szemben úgy látja: a játéknap eredményeinek hatására tömör lett a középmezőny. Ha nyernek Seperék a lilák ellen, úgy négy pontra közelítik meg a szombati ellenfelet, a felsőházas Sopront.

A soros ellenfél kissé meggyengült a télen: elhagyta a Megyeri utat Szanyó, Urbán, Rósa, valamint a gólzsák, Kovács Zoltán is. Ennek ellenére Bozsik Péter szerint jó együttes maradt Újpesten, ahol egy fiatal, tehetséges edzőpáros kapott lehetőséget a bizonyításra.

A Lombard FC Haladásnál kisebb sérülés miatt Nélió, Balogh Tamás és Cotera még a kispadra sem ülhet le, de kétséges Jagodics szereplése is, aki derékbántalmakra panaszkodott a napokban. Az MTK ellen eltiltását töltő Farkas Attila viszont várhatóan a kezdőcsapatban kap helyet.

A Lombard FC Haladás várható kezdőcsapata: Tóth – Kaj, Lőrinc, Seper, Tóth P. – Kincses, Somfalvi, Farkas A., Illés – Tüske, Róth.
Az Újpest tervezett kezdő tizenegye: Vlaszák - Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák - Simek, Erős K., Farkas B., Polonkai - Bükszegi, Tóth N.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!