Utolsó helyen a csapat

Sorozatban negyedik vereségének köszönhetően az utolsó helyre csúszott a tabellán a Lombard FC Haladás.

Lombard FC Haladás-ZTE     0-1     (0-0)
Szombathely, 3000 néző, vezette: Erdősi
Lombard FC Haladás: Tóth I. – Farkas, Jagodics, Seper (Czeglédi) – Szabó Z., Kaj, Somfalvi, Tóth P. (Bucuroaia), Róth (Kincses) – Illés, Tüske
ZTE: Varga – Kocsárdi, Sebők V., Csóka (Vincze O.), Szamosi – Nagy Lajos (Babati), Molnár, Ljubojevics (Balog), Egressy – Sebők J., Gyánó.

3. perc: Szabó Zoltán végzett el szabadrúgást huszonöt méterre, balról Varga kapujától. A középpályás beadása után Seper csúsztatott bele a labdába, amely centiméterekkel kerülte el bal kapufát.
9. perc: Szabó baloldali szöglete után Jagodics kilenc méterről a felső lécre fejelte a labdát.
12. perc: Sebők József a tizenhatos jobb oldalán eltolta a labdát Seper mellett, majd átesett a szombathelyi védő lábán. Erdősi büntetőt ítélt, a labdát Sebők Vilmos a jobbra vetődő Tóth Iván mellett a kapu közepébe lőtte 0-1.
15. perc: Seper kapitális hibáját követően Sebők József vette célba a Lombard FC Haladás kapujának bal alsó sarkát, ám Jagodics az utolsó pillanatban belevetődött a labdába, amely így szögletre pattant.
22. perc: A lesen álló Gyánó kapott indítást nyolc méterre Tóth kapujától tíz méterre, lövése után a zöld-fehérek kapusa bravúrral védett.
33. perc: Illés két csel után tisztára játszotta magát, huszonöt méterről lőtt, a labda fél méterrel kerülte el a jobb kapufát.
35. perc: Illés parádésan indította a védők között kilépő Somfalvit, amikor Molnár Balázs utolsó emberként beleütött a labdába. Erdős játékvezető azonnal kiállította az egerszegi játékost.
49. perc: Tüske csapta be Sebők Vilmost, majd tizenöt méterről tüzelt, Varga bravúrral hárította a bal felső sarokba tartó labdát.
60. perc: Illés szólója után Kocsárdi az utolsó pillanatban tisztázott. Nem sokkal később Tóth Péter baloldali beadása után Tüske ollózta kapura a labdát, ám lövése célt tévesztett.
67. perc: Tóth Péter huszonkét méteres szabadrúgása után Varga biztosan védte a kapu közepébe tartó labdát.
69. perc: Először veszélyeztetett a második félidőben a ZTE. Nagy Lajos jobboldali beadása után Sebők perdítette a labdát kapura, Tóth azonban reflexmozdulattak hárított.
81. perc: Kincses baloldali beadása után Somfalvi nagy helyzetben a baloldali oldalhálóba lőtte a labdát.

Tóth Bálint alaposan felrázta a tavasszal botladozó Lombard FC Haladást: a szombathelyiek nagy elánnal kezdtek, és a tizedik percben akár már két góllal is vezethettek volna Somfalviék. Egy vitatható büntetőből mégis a ZTE szerezte meg a vezetést, és a gól bizony a vendégeket tette magabiztosabbá. A szünet végére megint felpörgött a Tóth-legénység, többek között Molnár Balázs buta fegyelmezetlenségének köszönhetően.
Szünet után egykapuzott a zöld-fehér alakulat, ám nem sikerült áttörni a kék-fehérek védelmét. A második játékrészben teljesen feladata a támadás lehetőségét a Gellei-csapat, így a szombathelyiek teljesen beszorították az anti-futball minden elemét felvonultató vendégeket.
Összességében a Lombard FC Haladás nem érdemelt vereséget, a szombathelyieknek szemmel láthatólag jót tett az edzőváltás, de továbbra is problémát jelent a góliszony.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!