Gyönyörű emelés okozta a Haladás vesztét Pakson

Mészöly Géza együttese 2-1-es vereséget szenvedett idegenben.

A a kiesőhelyen álló Paks otthonában lépett pályára a Haladás az OTP Bank Liga 18. fordulójában. A pocsék talajú pályán az első tíz percben nem forogtak veszélyben a kapuk, majd a 13. minutumban a kezdeményezőbb Paks szerzett vezetést: Szakály cselezgetett a tizenhatoson belül, az egyik tolás után nekifutott Kovács L. lábának és nagyot esett, a megítélt büntetőt Koltai vágta a jobb alsóba. (1-0)

A vezetés tudatában kicsit visszaállt a Paks, de hiába volt többet a Haladásnál a labda, a szombathelyiek gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Egészen a 37. percig, amikor Szabó János buktatta Kovácsot a paksi kaputól 18 méterre. A labda mögé Gaál állt, aki gyönyörűen tekert a sorfal felett a hálóba. (1-1)

A második játékrészt jobban kezdték a vendéglátók, szép passzolgatás után Kulcsár lőtt jobbról kapura, a bal felső sarokba tartó próbálkozást Gyurján bravúrral szögletre tolta. Az 59. percben hatalmas Haladás lehetőség maradt ki. Rácz ugratta ki Arsot, a holland támadó azonban 12 méterről ziccerben Kemenesbe lőtt, a kipattanót Ars gurította vissza Rácznak, aki szintén nagy helyzetben fölé tüzelt.

Ars ziccert hibázott
Vágvölgyi Bálint

Ahogy a futballban lenni szokott, a kihagyott ziccer megbosszulta magát: a szombathelyi védők szorításában kilépő Szakály a pattogó labdát 20 méterről, egy gyönyörű mozdulattal Gyurján felett a hálóba emelte. (2-1)

Öt perccel később a vendégeknél ismét Gaál állt oda egy szabadrúgáshoz 20 méterről, lövése nem sokkal, de elszállt a jobb sarok mellett. Az utolsó negyedórában szinte egykapuzott a Haladás, de a Paks jól őrizte előnyét, és 2-1-re megnyerte a mérkőzést, így a Hali visszacsúszott a hatodik helyre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!