A megyei első osztályban vitézkedő Püspökmolnári ellen játszott edzőmeccset a
Lombard FC Haladás. A zöld-fehérek a Tóth Farkas, Jagodics, Lőrinc Kincses,
Somfalvi, Bucuroaia, Illés, Róth Pekovics, Kozmor összeállításban léptek
pályára.
A szombathelyi ékpárról annyit, hogy Pekovics korábban már szerepelt a Lombard-ban,
igaz, a támadó akkor még a Tatabányát erősítette. Vírusos megbetegedése miatt
hosszú időt kihagyott, két hete érkezett a vasi megyeszékhelyre, és azóta együtt
készült a csapattal. Az edzőmeccsen kimondottan jól játszott a hórihorgas, erős
testalkatú csatár, aki legalábbis a szurkolók egybehangzó véleménye szerint
akár pályára is léphetne a Győr elleni bajnokin.
Kozmor Ákos tizenhat esztendős. A fiatal tehetséges játékos góllal vétette észre
magát a felkészülési találkozón. A szombathelyiek gólszerzői: Pekovics, Illés,
Róth és Kozmor voltak.
A Lombard FC Haladással kapcsolatos további információ, hogy a szombat esti, kiesési
rangadón nem szerepelhet Tüske Roland és Szabó Zoltán, ugyanis mindkét futballista
begyűjtötte a harmadik sárgalapját Békéscsabán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!