Sárvár FC - Lombard FC-Haladás 4 : 6 (2:4)
Sárvár, 200 néző. Vezette: Votelka
Lombard FC-Haladás: Tóth I. - Farkas, Lőrincz, Seper, Tóth P. - Kaj, Szabó,
Somfalvi, Illés - Róth, Tüske.
Pályára lépett még: Rózsa D., Hajmási M., Tóth T., Schimmer, Arruda, Bucuroaia,
Czeglédi, Domonkos A., Nélio és Balaci.
Gólszerzők: Róth (2), Tüske (2), Tóth P., Nélio.
A szombati, zalaegerszegi találkozóra való készülés keretében Sárvárra látogatott a Lombard FC-Haladás, ahol gólzáporos találkozón (sok-sok gólt elérve) győzött NB II-es ellenfele felett. Tóth Bálint a II. félidőben több juniorkorú játékosnak is lehetőséget adott, hiszen így mérkőzés közben láthatta, hogy kik követhetik Venczel, Schimmer és Kozmor példáját: azaz kerülhetnek közelebb az első csapat keretéhez.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!