Most a lengyelek ajánlják Mervót a Haladásnak

A lengyel Wrocław.Wyborcza legfrissebb beszámolója szerint a Slask Wroclaw szeretné megrövidíteni Mervó Bence kölcsönszerződését és helyére új támadót igazolnának. A magyar támadóról azt emelték ki a cikkben, hogy ősszel tizenegy bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz, de a gólszerzők közé nem sikerült feliratkoznia. A portál információi szerint a Slask sportigazgatója, Adam Matysek az elmúlt időszakban új csatár után nézelődött a piacon, de a Mervó-utódot még nem sikerült megtalálnia.

Mervó Bence
przegladsportowy.pl

A lap úgy fogalmaz: elképzelhető, hogy a Slask kölcsönadja Mervót a Szombathelyi Haladásnak, mivel a magyar klub szívesen látná soraiban a fiatal támadót – miközben a végső döntést svájci klubja, az FC Sion mondhatja ki.

A magyar klubok február 14-ig igazolhatnak új játékost.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!