Radó visszatérése csakis a Fradin múlik

Mészöly Gézának természetesen B-terve is van arra az esetre, ha a Ferencváros nem adja az egykori Hali-csatárt.

Nagy volt a jövés-menés a télen a Szombathelyi Haladás csapatánál. A szombathelyiek eladták házi gólkirályukat, Gaál Bálintot a Vasasnak, illetve Hegedűs Jánost a Puskás Akadémiának. Az érkezők között Mészáros Karol a DVSC-től, Gajdos Zsolt a Puskástól, valamint a kölcsönből visszatérő Devecseri Szilárd és Jancsó András szerepel. A Hali trénere, Mészöly Géza már korábban elmondta, hogy még egy támadót mindenképp szeretne igazolni, ezért a lehetséges érkezőről kérdeztük a vezetőedzőt.

- Valószínűleg csak az utolsó pillanatban várható érkező – kezdte Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője. - Nem titok, hogy szeretnék igazolni, és nagyon bízom benne, hogy érkezik hozzánk még egy támadó. Úgy néz ki, hogy most a hét közepén ez még nem valósítható meg, de remélem, hogy a hétvégén eldől, hiszen jövő hét elején zárul az átigazolás.

A Haladással az elmúlt hetekben a korábban Szombathelyen kitűnően futballozó, a Ferencvárosban kevés lehetőséghez jutó Radó Andrást is szóba hozták.

- Radó András közeledik is a Haladáshoz, meg nem is. Teljesen a Ferencváros döntésén múlik az üzlet, hogy a Fradinál miképp gondolják, szükségük van Radó játékára, vagy sem. A döntés a Ferencváros kezében van, mi természetesen nagyon szeretnénk, hogy visszatérjen. Ha a Fradi úgy érzi, hogy benne van a legjobb tizennégy-tizenöt játékosába, akkor nyilván nem fogja odaadni. Ráadásul a hétvégén kupaforduló is következik. Természetesen van B-tervünk is arra az esetre, ha Radót nem engedné a Fradi, de azt csak az utolsó pillanatban fogjuk tudni megvalósítani - mondta Mészöly.

Csakis a Fradin múlik Radó visszatérése
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!