Mészöly: nem döntetlenre játszunk Gyirmóton

Szombaton délután a sereghajtó győriek vendége lesz a Swietelsky Haladás az OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Szombaton délután a sereghajtó Gyirmót FC Győr otthonában vendégszerepel a Swietelsky Haladás az NB I-es labdarúgó bajnokság 22. játéknapján. A szombathelyiek legutóbb Sopronban vereséget szenvedtek az Újpesttől, és már csak nyolcadikok a tabellán, míg a kiesés ellen küzdő gyirmóti csapat értékes pontot szerzett a Vasas vendégeként. A Hali vezetőedzője, Mészöly Géza honlapunknak nyilatkozott a várakozásairól.

- A Gyirmót az életben maradásért küzd, ezért nagyon éles találkozóra van kilátás – kezdte Mészöly Géza. - Érzésem szerint az a csapat jöhet ki jól ebből, amely a kilencven perc alatt végig higgadtabb tud maradni, és győzelemre törő játékot tud mutatni. Bízom benne, hogy ez számunkra lesz kedvezőbb, mi tudjuk hibára késztetni az ellenfelet, és mi tudunk a gyirmótiak fölé kerekedni.

- A múlt héten nagyon jó labdabirtoklási arányt mutattunk az Újpest ellen, ami azért elég komoly fegyvertény, hiszen az egyik legjobb futballt nyújtó csapat volt az ellenfél – folytatta a Haladás trénere. - Jó volt, hogy ellenük is tudtuk birtokolni a labdát, és helyzeteket dolgoztunk ki. A meccs elején az egyik nagy hibánkat azonnal gólra váltották az újpestiek, a másik nagy hibánkat Király Gabi bravúrral mentette. Ezeket a védelmi hibákat ki kell javítanunk, és le kell redukálnunk a nullára. Létszámfölényben voltunk ezeknél a szituációknál, de mégis hiba történt, és ezt góllal büntette az ellenfél. A támadójátékban ugye megvolt a labdabirtoklási fölény és el is jutottunk a tizenhatosig, de ott kell megtalálnunk még azokat a megoldásokat, amelyekből gólok születhetnek. Nagyon fontos számunkra, hogy gólt, gólokat szerezzünk a Gyirmót ellen, mert nem csak a döntetlenre játszunk, hanem mindenképp szeretnénk győzni. Az újonchoz a télen több minőségi játékos is érkezett, akik hamar be tudtak illeszkedni. Nagyon figyelnünk kell Novákra, vagy éppen Bebetóra, akik nagy veszélyt jelenthetnek a kapunkra.

A Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Polgár, Wils, Devecseri, Bosnjak – Jagodics, Iszlai, Rácz – Mészáros, Williams, Halmosi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!