Mégsem indulhat az Intertoto Kupában a Lombard FC-Haladás - tájékoztatta
honlapunkat Gelei Károly ügyvezető igazgató. Ma délután érkezett hivatalos irat a
klub irodájába, miszerint az UEFA előírásai között szerepel, hogy a nyári
Intertoto Kupában csak a tagországok első osztályában szereplő csapatok indulhatnak.
Mivel a nevezési határidő lejárt, és a Lombard FC-Haladás még nem biztosította
tagságát a legjobbak között, nem fogadták el a klub nevezését. A két induló
magyar klub a Matáv Sopron és a Pécsi MFC együttesei lesznek.
Mint már beszámoltunk róla, a Haladás a Loki helyett indult volna.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!