Kár érte! A 88. percben kapott ki a Haladás

Az élvonalban ötödik helyen álló Haladás a második Honvédot fogadta soproni albérletében a bajnokság 25. fordulójában.

A hetedik percben Lanzafame érkezett jó ütemben egy szögletre, de mellé lőtt. Az első percek a kispestieké voltak, rendre Királynak volt dolga a beadásoknál, majd Lovric lövését is hatástalanította. Lanzafame szabadrúgása elkerülte a Haladás-kaput, majd Iszlai került közel a gólszerzéshez a másik oldalon, fejese azonban fölé szállt.

Király bravúrjairól szólt a játékrész közepe, Hidi majd Kamber sem tudott túljárni a válogatottsági rekorder kapus eszén. Zsótér is tesztelte a rutinos hálóőrt, majd a félidő utolsó nagyobb lehetőségénél Gróg mutatott be nagy bravúrt – Iszlai közvetlen közelről leadott fejesét tolta szögletre. 0-0 az első félidő.

Eppel fejelhetett volna gólt az 52. percben, a kaput azonban nem találta el. Sokkal kevesebb lehetőség adódott a felek előtt a második negyvenöt percben, kisebb-nagyobb szabálytalanságok tördelték a játékot – igaz, a játékvezető épp egy igen gyanús kispesti kezezésnél maradt néma az egyik hazai helyzetnél. A 77. percben Nagy Gergő mentette meg a Honvédot a góltól: Mészáros fejesét tisztázta a gólvonalon.

Szinte a legvégéig kellett várni a mindent eldöntő találatra: a meccs addigi legjobbját, Király Gábort mattolta Eppel Márton egy közeli fejessel a 88. percben – ezzel a góllal nyertek a kispestiek 1-0-ra.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Budapest Honvéd
Küzdelmes mérkőzés volt
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!