Mészöly: Nem kesergünk, inkább a mutatott csapategységre építünk

Szerdán este az MTK Budapest vendégeként lép pályára a Swietelsky Haladás.

Szerda este hattól az MTK Budapest vendégeként lép pályára a Swietelsky Haladás az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A szombathelyiek a Honvédtól elszenvedett vereség után továbbra is az ötödik helyen állnak a táblázaton, míg a tízedik helyezett, kiesés ellen menekülő fővárosi kék-fehérek a Mezőkövesd legyőzésével hangoltak a szerdai találkozóra. A Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza honlapunknak nyilatkozott az összecsapásról.

- Mondhatjuk, hogy egy jó játékvezetői szem hiányzott a hétvégi pontszerzésünkhöz, hiszen kezezés történt a kispestiek góljánál. Értékes pontot tudtunk volna szerezni, de nem akarjuk a bírókra hárítani, és most már nem kesergünk, feldolgoztuk a történteket – kezdte Mészöly Géza. - Arra mindenképp építhetünk, hogy nagyon jó csapatmunka folyt a pályán, és nagyon egységesek voltunk. Amit elterveztünk, hogy miképp akarjuk meggátolni a Honvéd támadásait, az szinte kivétel nélkül sikerült. Ez mindenképp pozitív, éppen ezért nem is keseregtünk, hanem átbeszéltük a teendőket, és már vasárnap óta az MTK-ra készülünk.

- Biztos vagyok abban, hogy egy nagyon támadó felfogású MTK lesz holnap a pályán – magyarázta a Haladás trénere. - Ehhez Torghelle, vagy éppen Kanta személyében meg is vannak a kék-fehérek megfelelő játékosai. Nekünk ugyanezt a stabil védekezést kell mutatnunk, hogy eredményesek lehessünk az MTK vendégeként.

A Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Polgár, Wils, Jagodics, Devecseri – Jancsó, Iszlai, Kovács L. – Mészáros, Williams, Rácz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!