Megkezdte a felkészülést a Lombard FC-Haladás

Újperintben tartotta az első edzést Tóth Bálint
Az első osztályozón hasfalsérülést szenvedett Tóth Iván egyelőre külön edzett, de az első egymás közötti játékot Lőrincz Antal, Illés Béla, Szűcs Mihály, Somfalvi Csaba, Jagodics Zoltán és Róth Ferenc is kihagyta: ők külön rótták a köröket.

Farkas Attila, Kaj András, Tüske Roland, Tóth Péter, Szabó Zoltán, Seper Ákos, Kincses Péter, Czeglédi Balázs, Schimmer Szabolcs, Venczel Balázs,Kozmor Ákos, Jagodits Gyula, Kratochwill Zoltán mezőnyjátékosok mellett Balogh Tamás és Dombai András játszották az első "kézis" edzést. (Ahogy a kézilabdások bemelegítésként focizni szoktak, így a zöld-fehérek ma kézilabdázással kezdték a felkészülést.)

Csütörtökön fél tíztől edzőtermi foglalkozást vezényelt Tóth Bálint, délután öttől a Rohonci úton lesz edzés. Pénteken 10:00-kor ismét a Király Sportlétesítmény lesz a tréning helyszíne, majd hétvégre pihenőt kapnak a fiúk. Jövő héten Csepregre költözik a csapat edzőtáborba, és a hét végén már edzőmérkőzést is játszatna fiaival a szakmai igazgató.

Szurkolók kérésének eleget téve: (többen augusztusra terveztek nyaralást, de meccset sem hagynának ki) a Magyar Labdarúgó Liga által kiadott versenynaptár alapján az első fordulóra augusztus 7-én kerül sor, majd pedig augusztus 14., 21., és 28-a a fordulók napja, ami még nem végleges. A szombati ritmust szeptember 4-e fogja megszakítani, amikor is a Lothar Matthäus vezette magyar válogatott az első tétmérkőzését játssza Horvátorszában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!