Még mindig nincs új játékosa a Lombard FC Haladásnak

Klausz László hétfőn még edzésre jelentkezett, kedden pedig elbúcsúzott. Celldömölkön pedig nyert a csapat

Továbbra sincsen új szerzeménye a Haladásnak. A hétfőn edzésre jelentkező Klausz László kedden, "családi okokra" hivatkozva már el is búcsúzott a csapattól. Korábban úgy nyilatkozott a csatár: "Örülök, hogy Magyarországon folytathatom pályafutásomat, mert kislányom most kerül iskolába" - talán ez (is) lehet az oka annak, hogy információink szerint a volt válogatott labdarúgó befejezte pályafutását.

Tóth Bálint rendkívül nehéz helyzetbe került: eredetileg Klausz érkezése mellett Nagy Sándorra is számíthatott volna, de a hórihorgas csatárt visszarendelte kínai klubja, így továbbra is érvényben marad a kölcsönszerződés, ami 2004. december 31-ig Hongkongba köti a Haladás volt 51-esét.

Szabó Zoltán achilles-ín szakadást szenvedett még a csepregi edzőtáborban. Székesfehérváron műtötték meg a szőke középpályást (ahol Némethy Lászlót is). Az operáció jól sikerült. Három hétig fekvőgipsz van a játékos lábán, ezután kap járógipszet és kezdheti meg a rehabilitációs kezeléseket. Előreláthatólag 2-3 hónapot vesz igénybe Szabó Zoltán felépülése. Mielőbbi gyógyulást kívánunk, Zoli!

Győzelem a Cell ellen
Lejátszotta harmadik előkészületi mérkőzését is a Lombard FC-Haladás: Celldömölki VSE - Lombard FC-Haladás:  0 : 1 (0:1) Gólszerző: Újhegyi a 25. percben (a hazaiak kapusa rosszul indította a társait, Újhegyi lefülelte az átadást és a hálóőr mellett a kapuba lőtt)

I. félidő: Rózsa - Kincses, Farkas, Seper, Hornyák- Schimmer, Somfalvi, Rajos, Tóth P.- Tüske, Újhegyi.
II. félidő: Dombai - Jagodits Gy., Böröndi, Tóth T., Borsi (Sallér) - Vinkovics, Czeglédi, Balogh T., Nagy G.- Horváth B., Venczel.

Az orkánerejű szélben lejátszott mérkőzésen bemutatkozott az a Hornyák Vendel a csapatban, aki a 2 éve létrejött Lombard FC-Haladásnak tagja volt, ám sem bajnoki, sem kupamérkőzésen nem jutott szóhoz a szombathelyieknél.
Érdekesség, hogy a Hali gólját az elmúlt évet éppen Celldömölkön töltő Újhegyi Gábor szerezte.

Folytatódik az előkészületi mérkőzések sora: szerdán, július 14-én, a Rohonci úti stadionban: Lombard FC-Haladás - Spari FC találkozóra kerül sor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!