A Halin át lépett nagyot a bajnoki cím felé a Videoton

Mészöly Géza csapata kikapott, de tisztességesen helytállt Felcsúton.

A bajnoki címért küzdő és négy mérkőzés óta veretlen Videoton FC fogadta a felcsúti Pancho Arénában a bronzéremre még esélyes Szombathelyi Swietelsky-Haladást.

Már a negyedik percben hatalmas helyzetbe került a vendég együttes, Williams vezethette a labdát Kovácsikra, ám a kapus nagy bravúrral védett. Nem sokkal később Hadzic veszélyeztetett a másik oldalon, de lövése elkerülte a bal kapufát. Hat perccel ezután megszerezte a vezetést a Videoton, Lazovics passzolt középre, és mivel Devecseri elcsúszott, Nego nagy ziccerben találta magát és a bal alsóba lőtt, 1-0. Leült a meccs az első félidő hátralévő részében, egyedül a 36. percben láthatott egy helyzetet a közönség, ekkor egy szép támadás végén Fiola az alapvonalról tálalt remekül Nego elé, aki tizenhárom méterről kapásból fölé lőtt.

A második félidő felért egy kínzással. A 49. percben Juhász távoli és veszélytelen fejesét még védte Király, ám ezután a hajráig egyik kapu sem forgott veszélyben. A lelátón valószínűleg félálomba szenderülő nézők a 81. percben kaphatták fel a fejüket helyzetre, ekkor Rácz jól indult be az üresbe, nagy ziccerbe került öt méterre kaputól, de Kovácsik túljárt az eszén. Az a valamivel több mint 2000 néző, aki végigszenvedte ezt a meccset, jutalmul a 86. percben láthatott még egy gólt. Október 22. óta az első találatát szerezte Géresi, aki Nego passza után tizenegy méterről a jobb alsóba lőtt - ezzel kialakítva a végeredményt. Ám mivel a Honvéd idegenben simán megverte a Mezőkövesdet, a Videoton továbbra is a második helyen áll a tabellán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!