Bíró szerint Szombathely szerződést szegett, és 90 milliót kér!

Nincs még végleges döntés a Lombard Fc Haladás ügyben. A klubtulajdonos Bíró szerződésszegéssel vádolja a várost, és a Ligával együtt összesen 90 milliót kérnek a másodosztály indulási jogáért.

Ma délután sajtótájékoztatót tartottak a szombathelyi Városházán a Lombard Fc Haladás ügyében. No és arról, mit kezd a város most, hogy Bíró Péter, a Lombard tulajdonosa Pápára költözteti az első osztályú labdarugócsapatot.

A polgármester szerint a város állta a szavát
Dr. Ipkovich György polgármester elmondta:
– A tegnapi bejelentés óta felbolydult a szombathelyi sportélet. Mint ismeretes, Pavelkovits Lászlót bíztam meg a válságkezelő bizottság vezetésével, és egy nap elteltével a következőket tudom mondani: Szombathely városa nem fogadja el a szerződés felbontását, melyben arra hivatkozik a Bíró Péter vezette kft., hogy a város nem teljesítette a szerződésben foglaltakat.
Szombathely 69 millió forintot ígért a futballra, ebből 34 millió 500 ezret kifizettünk. A fennmaradó összeget – megállapodás alapján – havonta fizette volna a város.

Liga: A Rohonci úti stadion nem jó
Tájékoztatott arról is, hogy történt egy meglepő fordulat az ügyben. A Magyar Labdarúgó Liga bejelentette: szerintük a Rohonci úti stadion rossz állapota miatt nem alkalmas arra, hogy itt NBI-es mérkőzéseket rendezzenek. (Megjegyzendő: ezen döntés alapján 4-5 csapatos magyar első osztályt lehetne indítani - a szerk.) Ráadásul a Liga Bíró Péter mellé állt: ők is úgy látják, hogy Szombathely nem tartotta be a szerződést.

Bíró 34 milliót kér, a Liga még 60 milliót
Megtudtuk: a Bíró Péter által adott megállapodás tervezet úgy szólt, hogy a pápai NBI/B-s jogot akkor veheti át Szombathely, ha a fennmaradó 34,5 millió Ft-ot kifizeti a város a Lombardnak. A Liga feltétele pedig az, hogy a Bíró Péter vezette klub által felvett 60 millió Ft-os reorganizációs hitelt is Szombathely fizesse vissza!

– Ezt, ha tudnánk, se tennénk meg. Felkértük a Ligát, hogy változtassa meg a döntését, miszerint péntekig, július 23-án 10 óráig le kell adni az indulási szándékokat. Ha az időpontot már háromszor módosították, akkor negyedszer is megtehetik. Ezzel időt nyernénk a probléma megoldásához – mondta a polgármester.

Szombathelyi futball lesz
Pavelkovits Lászó, a "válságbizottság" vezetője elmondta, hogy szerinte a legfontosabb az, hogy a jogi hercehurcától függetlenül olyan munkát indítsanak el, aminek eredménye jövőre NB-s szintű futball legyen Szombathelyen. A lehetséges per elhúzódhat 2-3 évig, viszont nekik most csak pár napjuk van arra, hogy indulási jogot szerezzenek a bajnokságba. A legjobb esetben ez az indulási jog az NBI/B-be szólhat.
A városnak nem lesz több pénze a futballra, de amit eddig a futballra szánt, azt ezután is meg fogja adni. Jelenleg nincs egy csapatot üzemeltetni tudó gazdasági társaság.

Illés Béla nem megy Pápára
Információink szerint a játékosok felé fennálló tartozás megadására ígéretet tett Bíró Péter. Ennek határidejét nem szabta meg. A 2004. június 30-ig a játékosok felé fennálló tartozás több tízmilliós nagyságrendű - tudta meg a nyugat.hu öltözői forrásokból...
A játékosoknak péntekig el kell dönteniük, hogy mennek-e Pápára. Ha addig Szombathely városának nem sikerül legalább NBI/B-s jogot szereznie, akkor kénytelenek lesznek aláírni Pápára, hiszen valamiből élniük kell.

Aki biztosan nem játszik Pápán, az Illés Béla, aki kijelentette: számára két klub létezik Magyarországon: a Haladás és az MTK. Ha az NBI/B-ben elindulhat a szombathelyi csapat, akkor fontolóra veszi a visszavonulást. Az MTK Budapest csapatától egyelőre nem keresték a 64-szeres válogatottat.

Vonatkozó fórumunk:
Bíró Péter hazugságai, reagálásai

Vonatkozó szavazás a címlapon

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!