A peches Calvente egyetlen bajnokin bizonyíthatott.
A Szombathelyi Swietelsky-Haladás közös megegyezéssel szerződést bontott a nyáron érkezett spanyol Ezequiel Calventével – írja a klub hivatalos honlapja.
Az NB I-ből tavaly kiesett Békéscsaba támadóját a fél első osztály szerette volna leigazolni. Az alacsony termetű, technikás csatár végül egy évre kölcsönbe a Haladáshoz került. A 26 esztendős támadó azonban már a nyári, ausztriai edzőtáborban megsérült, ágyékproblémái miatt ősszel edzőmeccsen és bajnokin nem szerepelt.
A téli alapozást végigdolgozta, a tavaszi első, Újpest elleni bajnokin kezdőként 57 percet játszott, amikor ismét megsérült, részleges külső bokaszalag-szakadást szenvedett. Mivel a spanyol a tavasszal már nem szerepelhet, a Haladás közös megegyezéssel szerződést bontott vele.
Calvente csak az Újpest ellen tudott játékra jelentkezni
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.