Illés Béla visszatért az MTK-ba

A szombathelyi karmester a fővárosban döntheti meg a rekordot

A héten zajló események sok-sok szombathelyinek okoztak csalódást, szomorúságot. Illés Béla azonban belülről élte meg ezt a válságot, és döntést is hozott. Télen azért tért vissza Szombathelyre a 64-szeres válogatott, mert Szombathelyen szerette volna megdönteni azt az 509 mérkőzésből álló rekordot, amit Szabó György tart. Illés jelenleg 487 mérkőzésnél tart. Az MTK-val történt szerződéskötése azt jelenti, hogy lehetősége van a rekordot megdönteni, de nem zöld-fehér, hanem kék-fehér mezben. Ehhez jó egészséget, sok sikert kíván minden szombathelyi szurkoló!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!