Szombaton végérvényesen eldőlt, hogy a következő szezonban már ismét
kék-fehérben futballozik majd, az elmúlt félévet Szombathelyen töltő Illés Béla.
A középpályás hétfőn már a keret többi tagjával közösen kezdi meg a
felkészülést, s mint azt Garami József szakmai igazgató a klub hivatalos weblapjának
elmondta, a játékos visszatérése mindenképpen erősítést jelent a csapat számára:
-Örülök, hogy Béla visszatért hozzánk, hiszen vele valóban erősödött a
keretünk. Ő korábban már többször bebizonyította, hogy kivételes képességű
labdarúgó, s mind az MTK-nak, mind a válogatottnak rengeteget segített az eredményes
szereplésben.
Fiatal játékosainknak sokat segíthet egy ilyen- valóban nagy nevű játékos
jelenléte az öltözőben és a pályán egyaránt. Legutóbb jól tudtunk együtt
dolgozni, bízom benne, hogy ezúttal is sikeres évet tudhatunk majd magunk mögött a
májusban záródó bajnokságban.
(forrás: mtkhungaria.hu)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!