Wills és Halmosi sorsa is eldőlt

Nagy bejelentés a Haladásnál.

Korábban Király Gábor és Predrag Bosnjak két-két évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, péntek délután pedig újabb két alapember, Stef Wils és Halmosi Péter írta alá kontraktusát. Mindkét labdarúgó szerződése 2017. június 30-án jár le. A klubbal folytatott tárgyalások eredményre vezettek: a belga védő 2018. június 30-ig, a csapatkapitány pedig 2019. június 30-ig kötelezte el magát a Haladáshoz.

A 34 esztendős Stef Wils 60 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, két gólt szerzett, míg a 37 éves Halmosi Péter 363 elsőosztályú bajnokin 57 találatig jutott.

- Nagyon boldog vagyok, hogy újabb egy évig a Haladásban futballozhatok, ráadásul így legalább tiszta fejjel, nyugodtan mehetek el nyaralni - mondta Stef Wils a csapat hivatalos honlapjának. - Hiszem és remélem, hogy a klub és jómagam is jól jártunk a szerződéshosszabbítással. Örülök, hogy ősztől az új stadionban futballozhatok, természetesen minél jobb eredményt szeretnék elérni a csapattal. Egyelőre a klub javaslatára egy esztendőben állapodtunk meg, de amúgyis most csak erre a bajnokságra koncentrálok, aztán utána meglátjuk, mit hoz a jövő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!