Magukénak érzik a Halit a szurkolók

Több mint 220 ezer Ft gyűlt össze szerdán

A Haladás Szurkolói Kör kezdeményezésére a Szombathelyi Haladás-Aris Limassol mérkőzésen  becsületkasszákat helyeztek el a tribün bejáratánál. Nagy László technikai vezető üdvözölte az ötletet és elmondta, hogy nem tervezték belépők szedését a mérkőzésre. Ő lepődött meg a legjobban, amikor Keringer Zsolt (a Szurkolói Kör részéről) közölte vele: 220.366 Ft gyűlt össze a szerdai mérkőzésen! (Ezt az összeget már át is utalták a csapatnak, az erről készült átutalási szelvényt itt megnézheti.)

A hosszas pénzszámolás közben a legmeghatóbb jelenet akkor zajlott le, amikor egy borítékot nyitott ki Keringer Zsolt és a következő levélkét találta benne.
Az írás mellett három darab ezerforintos lapult a borítékban. Ez a jelenet még inkább megerősítheti mindenkiben azt, hogy ez a csapat a városé, a szurkolóké, mindenkié, aki tesz érte valamit is.

 A klub várja a további felajánlásokat! Ez akár befizetéssel, akár átutalással történhet a Szombathelyi Haladás Kft. számlájára (Volksbank, 14100172-82165849-01000006), vagy pedig a következő előkészületi mérkőzésen. Ez jövő szerdán, 18-án lesz 18:00 órától a Rohonci úton. Az ellenfél a palesztin nemzeti tizenegy.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!