Németh Milán a Lombard Pápában és a DVTK-ban is szerepelt, most Sopronból tér vissza Szombathelyre.
A Swietelsky Haladás hivatalos honlapján adta hírül, hogy egy plusz egyéves szerződést kötött Németh Milánnal. A 29 éves szombathelyi nevelésű baloldali védő a Lombard Pápa színeiben mutatkozott be az NB I-be, majd a Diósgyőrhöz igazolt, most az NB II-es Sopronból tért vissza szülővárosa klubjába.
A szombathelyiek ügyvezetője továbbá elmondta: Az olasz próbázó, Claudio De Sousa pénteken hazautazott Rómába, ám már nem is kell visszajönnie, a szakmai stáb nem tart rá igényt. A többi próbajátékos, Tóth Benjamin, Varga Attila, és George Howard további egy hetet kapnak a bizonyításra, így minden bizonnyal pályára lépnek a szombati Király Kupán.
Németh Milán a Haladáshoz igazolt
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!