Péntek este: Haladás - Dunaújváros

Az a produkció kell, amit a csapat a Kecskemét elleni utolsó fél órában nyújtott! - nyilatkozta Mihalecz István

Micsoda (S.oliver)-Haladás - Dunaújváros (Dunaferr) meccseket láthattunk 2001-ben és 2002-ben! A bajnokságban a Duna-partiak mindig nyíltsisakos játékot produkálták, így Szombathelyen élményszámba menő, magas színvonalú mérkőzések voltak: ki ne emlékezne a Horváth András féle bombagólra a 2:0-s találkozón, vagy a Németh Tamás két gólját hozó 3:1-re? Vagy az újvárosi kupaelődöntőre, ahol a csapatát szépszámban elkísérő drukkerek 3:2-es győzelemnek örvendezhettek?

A világ azonban sokat változott... A dunaújvárosi futballt életben tartó vállalatóriás nem adott több pénzt, így a vadiúj stadionban fiatal focisták kezdték kergetni a bőrt. Tavaly még a másodosztályból is kipottyant a szimpatikus újvárosi csapat, de az MLL felkérte őket a "mégis indulásra", hogy végképp ne váljon nevetségessé a magyar labdarúgás másodosztálya. (Idén a kiesés réme senkit nem fenyeget, nincsen kieső ugyanis az NBI/B-ből.)
Míg a dunaújvárosiak pozitív, addig a vasiak negatív előjellel illetik másodosztályú mivoltukat. (Bár ennek megítélése szubjektív, bár pozitívnak is mondhatjuk, hiszen "egy súlyos terhet ledobva, megtisztultan érkezett" az NBI/B-be a Szombathelyi Haladás.)

Az újvárosiak idegenben azt az acélosnak nem nevezhető teljesítmény nyújtják, mint a Szombathelyi Haladás. 3 meccs = 0 pont. Viszont 5:10 a gólarányuk (a vasiak még nem találtak gólt a Szombathely helységnévtábla elhagyása után), és egy idegenbeli meccsen sem volt négynél kevesebb a gólok száma! (1:3, 2:3, 2:4)

A vasiak is élvezetes meccset szeretnének játszani, természetes itthon csakis a győzelem lehet a cél. Az őszi vásár miatt péntek este játszanak, a kezdés 19:00 órakor lesz.
Biztos nem állhat Mihalecz István rendelkezésére a harmadik sárga lapját Szolnokon begyűjtő jobb oldali védő, Balogh Tamás; valamint kérdéses Fábián Zsolt, Nagy Gábor, Elek Zsolt és Kozmor Ákos játéka is: mind-mind sérüléssel bajlódnak.

Mihalecz István így nyilatkozott: Kérdéses, hogy a sérültek miatt milyen összetételben küldöm pályára a csapatot. Abban reménykedem, ha nem is mindegyikük, de legalább ketten vállalni tudják az újvárosiak elleni meccset. A Duna-parti együttest ugyanúgy fiatal játékosok alkotják, mint csapatomat, de nekik két év (tapasztalati) előnyük van:
ismerik a mezőnyt, gyűjtöttek rutint, ám idegenben közel sem tudják azt a játékot hozni, mint hazai környezetben. Ám nekünk a saját játékunkkal kell törődnünk: olyan játékot kell produkálnunk, mint a Kecskemét elleni utolsó fél órában, így a munkánknak nem maradhat el a jogos jussa! Kezdőcsapatot csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelölök ki.

A vasiak kezdőtizenegye a következő lehet: Kurucsai - Jagodits, Balassa, Seper - Baráth, Nagy G., Koman, Imre, Fábián - Mihalecz, Vinkovics.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!