Mától kapható belépőjegy a Hali kupamérkőzésre

Egységes, ezer forint a tikett ára a Békéscsaba elleni találkozóra. 11-es rugó verseny is lesz.

A szombati békési vendégek után, szerdán ismét a viharsarokból érkeznek látogatók a Rohonci útra. A Magyar Kupa harmadik fordulójában a Békéscsabai Előre FC lesz a Szombathelyi Haladás ellenfele. A vendégek utolsó előtti helyen szerénykednek az  első osztályban: mindössze egyszer nyertek a 10 forduló alatt, ők rúgták a legkevesebb gólt (számszerint kilencet) és nekik a legrosszabb a gólarányuk. Idegenben csak  az első fordulóban rúgtak gólt és szereztek pontot (az újonc Nyíregyháza otthonában).

Ennyit mondanak a számok a vendégoldalról, lássuk a Hali statisztikáját! A legutóbbi két meccs két győzelmet jelentett: 2:0 a BKV, 5:2 az Orosháza ellen. Azaz: egyre jobb a forma, hiszen ezen a két meccsen több gólt rúgott a csapat, mint az azt megelőző nyolc meccsen összesen! Nincsen eltiltott a csapatban, és már Schimmerék is játszhatnak a kupatalálkozókon is. Ikszet idén csak a kupában produkált a Haladás: még az első fordulóban az Elmax Pápa tudott kétszer is kiegyenlíteni, ám 11-esekkel a vasi csapat jutott tovább.

 A vendégek Létavértesen győztek 4:1-re, a Hai Jánossomorján 5:1-re a Kupa második körében.

 A találkozó szerdán, 16:30-kor kezdődik. A belépőjegy 1.000 Ft, mellyel a tribünön is helyet lehet foglalni. A bérletek nem érvényesek erre a találkozóra.

 A mérkőzés szünetében 11-es rúgó versenyt hirdet a szombathelyi Haladás. Szerdán 15 óráig lehet jelentkezni, a nevezési díj jelképes, 1.000 Ft. Aki ennél nagyobb összeggel tudja vagy kívánja támogatni a Szombathelyi Haladást, azt szívesen fogadja a csapat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!