Túl az első őszön a Szombathelyi Haladás csapata - Vezetőket és egy játékost kértünk meg, értékeljék az őszi szezont

Csak a pénz hiányzik...

A pénz nagy úr!
Dobány Lajos ügyvezető igazgató elmondta: nagyon nehéz volt a kezdet, de sokat segített, hogy nagyon sokan a csapat mellé álltak. Mindenki megpróbált segíteni a maga módján.
250- 300 bérletet sikerült eladniuk,  átlagban 1200 néző látogatta a hazai mérkőzéseket, és idegenbe is szép számmal elkísérték a szurkolók a csapatot.  Igaz, szerették volna, ha egy-egy meccsre legalább kétezer néző látogat ki, de tisztában vannak vele, hogy a mérkőzések látogatottsága nagymértékben függ az eredményességtől. Bár úgy érzi, a srácok nem okoztak csalódást.

Kérdésünkre, hogy anyagilag hogy áll a klub, az ügyvezető elmondta: – Nem dúskálunk a pénzben, de azt büszkén jelenthetem ki, hogy senkinek nem tartozunk. Reméljük, hogy a téli szünetben a pénzügyekben is sikerül előbbre lépnünk. Folyamatosan dolgozunk, hogy újabb támogatókat csábítsunk a klubhoz. Reméljük, hogy január végéig sikerül névadó szponzort is találnunk. Örülnénk, ha ez olyan valaki lenne, aki érzelmileg is kötődik a klubhoz!

– Lesznek-e távozók, új szerzemények? Hogyan állnak a szerződésekkel? – kérdezzük tovább az ügyvezetőt.
– Vannak érdeklődők, de konkrét megkeresés még nem volt. Jelenleg 21 játékossal van szerződésünk. Még 4 játékosunk rendelkezik kettős játékengedéllyel ( HVSE ), és két kölcsönjátékosunk van. Átlagba kétéves szerződéseket kötöttünk a srácokkal.
Az új szerzeményekről annyit, hogy minden csak pénzkérdés. Pár poszton valóban ráférne az erősítés a csapatra, de a csapat 90 százaléka jó, és nem is nagyon szeretnénk megbolygatni ezt a lelkes társaságot – mondat végül Dobány Lajos. 

Mindenhol a fiataloké a jövő
Nagy László technikai igazgató szerint a csapat nem okozott csalódást a szurkolóknak. A fiatalok hozták, amit elvárt tőlük a vezetőség, és ha a hat játékos játékengedélye hamarabb tisztázódik, talán előrébb is végezhettek volna a bajnokságban. Úgy véli, a srácok egyre érettebb játékot játszanak, s ennek tavasszal meg is lesz az eredménye.
Megkezdték a futball megújítását a fiatalítással. Ahogy az  egész NB I/B ezt csinálja. Mindenhol a fiataloké a főszerep, ők még romlatlanok, szívből játsszák a focit, övék a jövő!
– Hogy zajlik majd a téli felkészülés?
– Nem fogunk elutazni , itthon készülünk a tavaszi szezonra, és hogy kíméljük a pályánkat, sok edzőmeccset játszunk majd a környező települések pályáin. Ezügyben már több csapattal is felvettük a kapcsolatot. Emellett  persze teremedzéseket is tartunk, ha az időjárás nem engedi a szabadtéri foglalkozásokat.

Sokat lendítenek a szurkolók a csapaton
Imre Jánost kértük meg, értékelje a csapat őszi szereplését a játékos szemszögéből.
– Erre számított a csapat?
– Szerintem ahhoz képest, hogy most alakultunk, mindenképpen jó teljesítményt nyújtottunk. A tizedik helyen végeztünk. Szerintem ez reális helyezés.
Nagyon jó érzés volt, hogy mellettünk voltak a szurkolók.  Sokat jelentett a csapatnak, hogy egy-egy vesztes meccs után is megtapsoltak minket.
Úgy érzem, be tudtuk bizonyítani a közönségnek, hogy fiatal csapat létünkre is helyt tudunk állni a bajnokságban. Minden meccsen küzdöttünk, még ha sajnos ez nem is mindig párosult eredményességgel. A Békéscsaba elleni kupameccsen kis szerencsével továbbjuthattunk volna.

– Hogy érzed, tavasszal mennyit tudtok javulni?
– Szerintem az indulástól kezdve folyamatosan javult a csapat teljesítménye. Egy megfelelő alapozás mindenképpen sokat segíthet! A nyáron nem sokat tudtunk együtt készülni, ezt a télen pótolhatjuk. Szeretnénk egy még sikeresebb tavasszal megörvendezetni a szurkolókat!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!