Venczel Balázs Kaposvárra megy próbajátékra

Venczel Balázs hétfőn két napra Kaposvárra utazik próbajátékra. A fiatal támadó elmondta, elsődleges célja, hogy Szombathelyen folytassa pályafutását, de a Kaposváriak részéről már korábban érkezett meghívó a próbajátékra, amit elfogadott. Természetesen arra a lehetőségre is fel kell készülnie, hogy esetleg a Haladásnál mégsem tartanak igényt a játékára. A csatár, mint arról már korábban tudósítottunk, pályára lépett a szombati győri edzőmeccsen, ahol harcos lelkes játékkal próbálta meggyőzni a Haladás vezetőit arról, hogy nagy hasznára lehetne a csapatnak.

A játékos sorsáról jövő héten döntenek a Szombathelyi Haladásnál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!