Minimális Hali vereség Zalaegerszegen

Nem vallottak szégyent a Haladás fiatal labdarugói a ZTE ellen

Zalaegerszegen játszott ma edzőmeccset a Haladás a ZTE csapata ellen. A szombathelyi fiatalok nem vallottak szégyent. Az NB I –es, ráadásul otthon játszó csapat ellen végig partiban voltak, és mindössze 2-1-es vereséget szenvedtek.

A mérkőzést meglehetősen fagyos talajon játszották, ám hiába a hideg idő így is sokan kilátogattak a meccsre. A ZTE-nél pályára lépett két új szerzemény Gaál és Andorka személyében és a próbajátékon résztvevő külföldről hazatérő Torma Gábor is.
A találkozó első felében a hazaiak uralták a játékot majd ahogy telet az idő a Haladás is egyre jobban játékba lendült. 2:0- ás vezetést szereztek a hazaiak az ex Haladásos Andorka és Kállai találatával, a szombathelyieknek Venczel révén sikerült szépíteni.

A jövő hét elég erős lesz a csapat számára, hiszen szerdán Sopronba, pénteken Győrben lépnek pályára hogy újabb NB I-es ellenfelekkel mérjék össze a tudásukat.
Szombaton pedig jöhet a teremtorna Hévizen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!