Remek szereplés, fergeteges hangulat a hévízi sportcsarnokban

Hatalmas élményben, és egy tömegverekedésbe volt részük a foci csapatot elkísérő Hali szurkolóknak.
A torna nem indult valami sikeresen. Az első mérkőzésen hiába támadott többet a Hali, csak egy találatot sikerült elérni a REAC két találatával szemben.

A második mérkőzést a Dunaferr csapata ellen játszották. A dunaújvárosiak hamar megszerezték a vezetést, de még az első játékrészben Imre találatával sikerült az egyenlítés, s a csapat egyre inkább játékba lendült. Kozmor passzolt a hálóba egy kapusról kipattanó labdát, ezzel már a szombathelyieknél volt az előny. Telt az idő, már csak 6 másodperc volt vissza a mérkőzésből, mindenki elkönyvelte a Hali győzelmét, amikor is egy érintésnélküli szögletgóllal sikerült egyenlíteni a Dunaferr csapatának. Ezzel megszerezték az értékes egy pontot.

A csoport harmadik körében, mivel a Dunaferr pontot rabolt a REAC-tól, a Haladásnak mindenképpen le kellett győznie a Bodajkot, ha be akart jutni az elődöntőbe.
A szombathelyi srácok semmit nem bíztak a véletlenre. Baráth góljával gyorsan megszerezték az előnyt, majd jött a Kozmor-show. A fiatal játékos előbb egy szemfüles gólt szerzett a kapus hibáját kihasználva, majd rá két percre szabadrúgásból is betalált Kovács kapujába.
A bodajkiaknak Zsidai révén ugyan sikerült még szépíteniük, de Czeglédi találatával újra három gól volt az előny. A második félidőben csak egy találatot láthattak a nézők, ami Venczel Balázs nevéhez fűződik.

A győzelem azt jelentette, hogy az elődöntőbe verekedte magát a csapat, ahol az NB I-es Kaposvár várta a vasiakat.
Az elődöntőben aztán megjárták a poklot és a mennyet is. Alig telt el tíz perc a mérkőzésből, már 3-0-at mutatott az eredményjelző az NB I-es csapat javára. Sokaknak megfordult a fejében, hogy ennek bizony zakó lesz a vége, de szerencsére nem így gondolkodtak a játékosok, akik a három bekapott gólra öttel válaszoltak. Ezzel aztán igazán sikerült tűzbe hozni a szurkolótáborukat! Az 5-3-as sikerrel bejutottak a torna döntőjébe, ahol akárcsak az első meccsen, újra a REAC volt az ellenfél.

Mihalecz mester a döntő előtt elmondta, hogy bármi is legyen az eredmény, már most megérte részt venni a tornán. Kozmornak és Czeglédinek is sikerült gólt lőnie, ez sokat lendített az önbizalmukon.

A döntő:
Úgy kezdődött, ahogy az meg van írva, két perc sem telt el, amikor Rajos volt eredményes. Máris vezetett a Hali.
Az első félidő 10. percében Balassa szabálytalankodott, amit a sértett REAC-játékos nem vett jó néven, és az összeszólalkozásból tömegverekedés lett. A pályára befutottak a cserék és a nézők is. Boda játékvezető mindkét játékost két percre kiállította. Tíz percig állt a játék, amíg megnyugodtak a kedélyek.
A második játékrész elején sikerült egyenlíteni a fővárosiaknak, de túl sokáig nem örülhettek, mert a Hali erre a gólra kettővel válaszolt Czeglédi és Venczel révén. Már csak másfél perc volt vissza, amikor Urbán Flóri, a REAC edzője merész húzásra szánta el magát. Levitte kapusát, és egy mezőnyjátékost hozott be helyette. A jégkorongos taktika bevált, mert a REAC-nak sikerült egyenlítenie.

Jöhetett az 5 perc hosszabbítás, amikor egy erősen vitatható döntés után Balassát másodszor is kiállította a játékvezető. A fővárosi gárda végül szabadrúgásból szerezte meg a győztes találatot, elhódítva ezzel a kupát.

Az eredményhirdetés után sor került a különdíjak átadására.
A torna legjobb kapusa:Szentpéteri Viktor (REAC )
A legjobb mezőnyjátékos: Koman Vladimír (Haladás)
A gólkirály: Rusvay Gergely (Vác )
A közönség által választott legjobb játékos: Bánka Kristóf (REAC )

Eredmények :

Kaposvár – Héviz 3-1
OTIM TE – Vác 1-1

Haladás – Reac 1-2
Haladás : Kurucsai – Balassa, Imre, Mihalecz, Czeglédi
Csere: Rózsa, Koman, Kozmor, Borsi, Legáth, Venczel, Rajos, Balogh, Sallér, Baráth
Gólszerző: Rajos

Dunaferr – Bodajk 2-2
MOTIM TE – Kaposvár 2-4
Hévíz – Vác 2-5
REAC – Bodajk 1-0

Haladás – Dunaferr 2-2
Haladás : Kurucsai – Balassa, Imre, Mihalecz, Czeglédi
Csere: Rózsa, Koman, Kozmor, Borsi, Legáth, Venczel, Rajos, Balogh, Sallér, Baráth
Gólszerző: Imre, Kozmor

MOTIM TE – Héviz 3-0
Kaposvár – Vác 2-2
REAC – Dunaferr 2-2

Haladás – Bodajk 5-1
Haladás : Kurucsai – Balassa, Imre, Mihalecz, Czeglédi
Csere:
Rózsa, Koman, Kozmor, Borsi, Legáth, Venczel, Rajos, Balogh, Sallér, Baráth
Gólszerző: Kozmor ( 2 ), Baráth, Czeglédi, Venczel

Elődöntők:

Haladás – Kaposvár 5-3
Haladás :
Kurucsai – Balassa, Imre, Mihalecz, Czeglédi
Csere: Rózsa, Koman, Kozmor, Borsi, Legáth, Venczel, Rajos, Balogh, Sallér, Baráth
Gólszerző: Rajos, Kozmor, Koman, Balassa, Legáth

REAC – Vác 2-1

7. helyért: Hévíz – Bodajk 2-4
5. helyért: MOTIM TE – Dunaferr 4-2
3. helyért: Kaposvár – Vác 3-4

Döntő:

Haladás – REAC 3-4 ( hosszabítás után )
Haladás :
Kurucsai – Balassa, Imre, Mihalecz, Czeglédi
Csere: Rózsa, Koman, Kozmor, Borsi, Legáth, Venczel, Rajos, Balogh, Sallér, Baráth
Gólszerző: Rajos, Venczel, Czeglédi
Kiállitva: Balassa kétszer

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!