Jelentős bevételtől esett el a Szombathelyi Haladás

Bár a szurkolók egy része tiltakozik, marad a pénteki bajnoki.

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy elmarad az első ízben kiírt Liga Kupa. A vezetőedző Mihalcz István, és a csapat játékosa, Venczel Balázs egyaránt sajnálta, hogy elmarad az örökrangadó. Ma kíváncsiak voltunk a Szombathelyi Haladás technikai vezetőjének álláspontjára.

A Liga saját magát is megrövidítette

– Nagyon sajnálom, hogy nem lesz Liga Kupa. Jeleztem is az illetékeseknek, hogy ezzel a döntéssel bizony sok szurkolónknak okoztak csalódást. Az anyagi veszteségünk is jelentős, hiszen a bevétel 70 százaléka a mi kasszánkat gyarapította volna. Nagyon számítottunk erre a pénzre – mondta Nagy László.

A Magyar Labdarúgó Liga döntésével nemcsak a nehéz helyzetben lévő csapatunkat sértette, hiszen a jegybevételek 30 százaléka az ő kasszájába vándorolt volna.

Marad a pénteki bajnoki

Több fórumozónk is felháborodott annak hallatán, hogy a Haladás pénteken kívánja játszani bajnoki mérkőzéseit. A szurkolói véleményekkel szembesítettük a technikai vezetőt.

–  A szurkolók érdekében hoztuk ezt a döntést. Az ő kérésük volt korábban, hogy villanyfényben játsszuk a mérkőzéseinket. Erre azonban csak pénteken van módunk.

A Falco vezetősége pedig egyértelműen kijelentette, hogy a hazai mérkőzéseiket csak és kizárólag szombaton este hat órától hajlandó játszani. Nem volt más választásunk, ha meg akartunk felelni a szurkolók kérésének.

Így nem lesz átfedés a két legnépszerűbb vasi csapat mérkőzései között, és valamennyi hazai találkozónkat villanyfényben játszhatjuk – sorolta érveit Nagy László.

Már csak négy sérült

A sérültek közül Schimmer és Rajos elkezdhette már az edzéseket. Továbbra sem áll Mihalecz István rendelkezésére Balogh, Nagy, Elek és Jagodits. Információink szerint ezek a játékosok jövő héten kapcsolódnak be a közös munkába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!