Hétvégén pályára lép a Hali utánpótlás

Hétvégén megkezdik a tavaszi szezont a Haladás utánpótláscsapatai. A 17 évesek, akik az ősszel a legeredményesebbek voltak, vasárnap Székesfehérváron lépnek pályára.
A 19 évesekkel együtt a Videoton vendégei lesznek. Az időjárás nem jelenthet gondot, mivel műfüves pályán játsszák a mérkőzéseket.

A 13 és 15 évesek szombaton Sopronba utaznak, hogy megmérkőzzenek a MATÁV Sopron csapatával.

A jövő héten részletes tudósítást olvashatnak a meccsekről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!