Vacsora a Gólban, veszélyben a Suzuki-nyeremény?

A hétvégi győzelem után beköltözött a jókedv a Rohonci útra. A siker gyógyír a Haladás gondjaira.

Vacsora a Gólban
Hétfőn a csapat játékosai a Gól vendéglőbe voltak hivatalosak. Az étterem tulajdonosa egy győzelmi vacsorán látta vendégül a játékosokat.
Az összejövetel jó hangulatban telt, ahol kiderült: Borsi Gergő elsősorban azon bosszankodott, hogy a találkozó elején Mihalecz Péter kihagyta azt a nagy helyzetet, melyet Borsi készített elő. Ha információink nem csalnak,  Gergőnek minden egyes gólpassz ezer forinttal növelte volna bevételeit. Kérdés persze, mennyivel lett volna gazdagabb a Hévíz elleni találkozó egyik legjobbja, ha a második félidő elején értékesíti Schimmer beadását követően a mérkőzés egyik legnagyobb helyzetét.

A vacsorán valószínűleg Mihalecz Péter érezte magát a legjobban, kétszer is bevette a Zala megyeiek kapuját, ráadásul vezeti a házi góllövőlistát. Még szerencse, hogy a városban nincs Vereség nevű vendéglátó ipari egység…

Schimmeré az ősz találata
Miközben a játékosok a vacsorán mulatták az időt, a Hali TV adásában kiderült, hogy a szurkolók Schimmer Szabolcs Orosháza ellen lőtt gólját választották az ősz találatának.

A csatár természetesen megköszönte a szurkolóknak az elismerést.
– Figyelemmel követtem a szavazás állását – mondta, de be kell vallanom őszintén, nekem a másik három, versenyben lévő találat is nagyon tetszett. Remélem, tavasszal sikerül sok gólt szerezni és jó játékkal szórakoztatni a nézőket. Ősszel nagyon megviselt az az időszak, amíg a Lombarddal való huzavona miatt nem léphettem pályára. Úgy érzem, annak ellenére, hogy sikerült gólokat szereznem, a kihagyás meglátszott a játékomon. Nem igazán ment úgy, ahogy szerettem volna. Az alapozás során elkerültek a sérülések, szerencsére zökkenőmentes volt a felkészülés, úgyhogy remélem jó lesz a tavasz – mondta a csatár.

Arra kérdésre, hogy nyáron tervezi-e, hogy elhagyja a csapatot, mindenkit megnyugtatott.

– Ha egy mód van rá, maradok. Meg sem fordult a fejemben a távozás.

Van Suzuki? (Egyelőre) nincs Suzuki!
Több szurkoló nehezményezte, hogy az első fordulóban még nem lehetett tombolaszelvényt vásárolni. Nagy László tegnap elmondta, még mindig tárgyalnak a nyeremény felajánlójával, mert nem sikerült még minden részletben megegyezni. Így elképzelhető, hogy mégsem Suzuki lesz az utolsó fordulóban tartandó sorsolás főnyereménye. A technikai vezető azonban mindenkit megnyugtatott.
- Nem mondtunk még le az autóról. Ha mégsem jön össze, akkor is értékes nyereményt nyerhetnek azok, akik vásárolnak a tombolaszelvényből.

Figyelem! Új háttérképek!
Újabb képeket lehet letölteni a Haladás rovatunból. Borsi Gergő- és Czeglédi Balázs- rajongók: irány a háttérképek menüpont.

Fotó: Lovagi Milán

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!